A coachok országa lettünk, miközben nincs ki arasson

Utolsó frissítés: 1. augusztus 2019
Gyártósor és adminisztráció – ezeken a területeken szeretnének a legtöbben elhelyezkedni ma Magyarországon. A coach, területi képviselő és asszisztensi állásokra pedig túljelentkezés van. Mindeközben hajóra, a mezőgazdaságba, szállodákba és gumiszerelőhöz szinte alig lehet jelentkezőt találni.

 

2018-ban és 2019 első hat hónapjában a legtöbb álláskereső adminisztratív alkalmazotti pozícióban szeretett volna elhelyezkednia Workania.hu internetes állásportálon. Idén tizenháromszor több pályázó volt csak erre a pozícióra, mint ahány álláshirdetés, pedig még mindig ez az egyik legnagyobb számban meghirdetett állásajánlat a piacon. A leggyakrabban egyébként még szerelőket, munkásokat, gyártósori operátorokat és segédmunkásokat keresnek a munkaadók, de hiába érkezett ezekre a pozíciókra is több tízezernyi jelentkezés januártól júniusig, továbbra is nagy a munkaerőhiány.

„Az előző évekkel összehasonlítva az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező pályázók inkább a gyártósort választják az építőipari állások helyett, mert az előbbi területen szignifikánsan megnőttek a bérek, és bár sok a jelentkező, még mindig több ezer betöltetlen állás van a gyártás-termelés területén.” – foglalta össze Motesicky Tamás, a Workania.hu country menedzsere.

A legtöbb pályázóa fent említetteken kívül az eladó/elárusító, az értékesítői, asszisztensi, raktáros és csomagolói pozíciókra érkezett, de ezek szintén olyan terüeletek, ahol a kereslet is óriási.

A Workania éppen ezért összehasonlította a keresletet a kínálattal, hogy megnézze, egy hirdetésre átlagosan hány reakció érkezik, hiszen nem minden esetben egyszerre nagy a kereslet és a kínálat.

MI VAN AKKOR, HA AZ EGYIK OLDAL JÓVAL ALACSONYABB A MÁSIKNÁL?

2019-ben a coach, a területi képviselő és titkárnő pozíciókban a legnagyobb a túlkereslet– jóval többen szeretnének ezekben a pozíciókban dolgozni, mint ahány álláslehetőség van: egy darab hirdetésre ugyanis átlagosan több mint 100 reakció érkezik. Érdekesség, hogy 2018-ban a légiutas-kísérő volt hasonlóan kapós álláslehetőség.

A másik oldalt megnézve, nagyon alacsony a reakciószám a concierge, a housemen pozíciókra a szállodaiparban, de ezek mellett alig találni pályázót a technikus, hajós, sommelier, C++ programozó, gumiszerelő munkatárs, valamint traktorista és kombájnos pozíciókra is.