Hogyan készüljünk fel az állásinterjúra?

Utolsó frissítés: 13. február 2019
Állásinterjúra hívják? Olvasson tovább és tudja meg, hogyan készülhet fel az állásinterjúra úgy, hogy a lehető legjobb benyomást keltse.

Megpályázott egy állást és állásinterjúra hívják? Ez azt jelenti, hogy önéletrajza és motivációs levele felkeltette a kiszemelt cég érdeklődését. A legfontosabb most az, hogy megfelelően felkészüljön az állásinterjúra. Fontos, hogy jó benyomást keltsen és ezzel is növelje esélyét az állás megszerzésére.

Készüljön fel előre az állásinterjúra, kiemelten az alábbi szempontokat figyelembe véve:

  • Személyes adatok – az önéletrajzában szereplő adatokat szerencsés fejből tudnia, ugyanis az interjúztató ezeket az adatokat a meghallgatás során rendszerint átveszi önnel, ezzel lehetőséget adva arra, hogy többet is elmondhasson magáról.
  • Információk a cégről – illik tudni a cég nevét, amelynél megpályázta az állást, valamint azt, hogy mivel foglalkozik a cég, mióta van a piacon, esetleg néhány nevet a cégvezetők közül, bizonyos esetekben a konkurens cégek nevét sem árt ismerni. Az ilyen információk beszerzésére a leghitelesebb forrás a cég weboldala, ill. a cégről megjelent sajtócikkek.
  • Az állás részletes leírása – a meghallgatás kezdete előtt vegye át fejben a pozíció feltételeit vagy nyomtassa ki és vigye magával az állásinterjúra. Tegyen fel kérdéseket a pozícióval kapcsolatban, ezzel is kifejezve érdeklődését a betöltendő állás iránt.
  • Állásinterjú idegen nyelven – előfordulhat, hogy az interjú egy része vagy egésze idegen nyelven fog folyni, akkor is, ha az állást magyar nyelven hirdették meg, főként, ha az állás betöltéséhez feltétel a nyelvismeret és ön ezt önéletrajzában fel is tüntette.
  • Fő a nyugalom – az állásinterjú előtt próbáljon meg nyugodt maradni. Ne hagyja, hogy bármi megzavarja a lelki nyugalmát. Az állásinterjút tekintse úgy, mint egy megbeszélést ahol a legjobb oldaláról mutatkozhat be.
  • Gyakori kérdések – az állásinterjún legtöbbször ugyanazokat a kérdéseket teszi fel az interjúztató, amelyekre célszerű előre felkészülnie.
    Néhány ilyen kérdést összefoglaltunk a Kérdések az állásinterjún című rovatban.

Telefonos megbeszélés

Még mielőtt sor kerülne a személyes találkozóra az interjúztató telefonon is hívhatja önt. Ez tulajdonképpen egy előszűrés, hogy azokat a jelentkezőket akik nem eléggé motiváltak vagy nem felelnek a meg a követelményeknek már az elején ki tudják válogatni. További cél, hogy az interjúztató képet kapjon arról, hogy miként reagál váratlan helyzetekben. Próbáljon meg a feltett kérdésekre tárgyilagosan és korrekt módon válaszolni. A telefonban legyen készséges, mert az, ahogyan reagál, önről ad képet és fontos része a kiválasztási folyamatnak.

Az állásinterjú napján

Megérkezés

Fontos, hogy jó benyomást keltsen ezért, próbáljon meg nem elkésni az állásinterjúról. Ha nem ismeri a környéket nézze meg előre a térképen hol van az interjú helyszíne, ill. ki is nyomtathatja a térképet, hogy kéznél legyen. Ha autóval megy előre tudja meg, hogy hol lehet parkolni.
Mindig legyen ott időben, számoljon egy esetleges dugóval, ill. a tömegközlekedési eszközök esetében késéssel.
Mindig legyen önnél a telefonja és a kapcsolattartó telefonszámát mentse el, hogy késés esetén értesíteni tudja.

Öltözék

Az állásinterjú napján először találkozik potencionális munkaadójával. Fontos, hogy jó benyomást keltsen vizuális értelemben is, ezért kiemelten fontos a megfelelő öltözék és a magabiztos fellépés. Természetesen az, hogy milyen öltözéket választ befolyásolja a pozíció is, amelyet megpályázott. Hölgyek esetében jó választás a kosztüm vagy ruha, ill.elegáns nadrág és blúz. Uraknak az elegáns nadrág és ing, akár nyakkendővel kombinálva, ill.öltöny lehet a megfelelő öltözék.

Néhány jótanács

Ne feledje személyazonossági igazolványát, önéletrajzát, ill. a kinyomtatott állásajánlatot magával vinni, valamint szüksége lesz még egy tollra és egy jegyzettömbre.
Ha bemutatásra kértek öntől további anyagokat (pl.diploma), ne feledje magával vinni ezeket.
Ne dohányozzon közvetlenül az állásinterjú előtt, a cigarettafüst még sokáig érezhető azután is, hogy már eldobta a cigarettát.
Rágógumit dobja ki!
Mobiltelefonját kapcsolja ki!

Az állásinterjún

Az állásinterjún a felek először kölcsönösen kezet fognak és üdvözlik egymást, mindeközben tekintetük egymásra irányul. A beszélgetés folyamán igyekezzen tartani a szemkontaktust. Ne feszengjen, legyen készséges beszélgetőpartner, próbáljon meg kellemes hangulatot teremteni!

  • Válaszaira hagyjon elég időt, hagyja a másik felet is szóhoz jutni, ne vágjon a szavába!
  • Akkor is válaszoljon minden kérdésre, ha önéletrajzában már egyszer megtette azt.
  • Kerülje a ködösítő válaszokat pl.: lehetséges, ehhez hasonlót már máskor is csináltam, ill. az olyan kliséket, hogy csapatjátékos vagyok, flexibilitás az erősségem.
  • Hozzon fel konkrét példát arra, amikor sikeresen megoldott egy szakmai feladatot. Az állásinterjú az a hely, ahol bátran beszélhet képességeiről, tulajdonságairól.

Az állásinterjú végén teret kap arra, hogy feltegye kérdéseit. Használja ki a lehetőséget, készüljön fel előre. Az interjúztató pozitívan fogja értékelni, ha ön releváns kérdéseket tesz fel, ez ugyanis azt jelzi, hogy kellőképpen motivált és felkészült.

Ha az állásinterjú egy fejvadász cégnél történik, mindenképpen tudja meg a következő információkat az adott cégről: milyen a munkaidő, bérezés, cafetéria, karrierlehetőség cégen belül, a cég szervezeti struktúrájának felépítése a csapatról ahol dolgozni fog, ki lesz a főnöke, milyen a céges kultúra.

Ha a cégnél közvetlenül zajlik az állásinterjú a személyzetis vagy a menedzser folytatja önnel a megbeszélést, akkor bátran kérdezzen rá, hogy néz ki egy átlagos munkanap, mik lesznek a feladatai, milyen csapatban fog dolgozni, hatáskörére, céges kultúrára. Ez esetben az olyan jellegű kérdéseket, mint a munkaidő, bérezés, cafetéria célszerű, ha csak a második találkozás alkalmával teszi fel.

Az állásinterjú befejeztével a következő információkat kellene tudnia:

  • Mi lesz a feladata, ha megkapja az állást?
  • Hogy viszonyul a cég alkalmazottaihoz?
  • Mikor esedékes a belépés időpontja?
  • Meddig tart és hány lépcsős a kiválasztási folyamat?
  • Mikor értesítik önt?
  • Mi a következő lépés?
  • Be kell-e mutatnia további kiegészítő anyagokat?
  • Szükséges-e tesztelés (szakmai, nyelvi, pszihológiai)?

Az állásinterjú befejeztével kérjen visszajelzést. Ezzel azt fejezi ki, hogy ön fejlődni képes nyitott személyiség, aki a kritikát is el tudja fogadni.