Transport Eklöf Kft állások

A Kuljetus Eklöf Oy egy 1991-ben alapított finnországi fuvarozó cég, melynek gyökerei egészen 1932-ig nyúlnak vissza. 2009-ben nyitottuk meg budapesti irodánkat; mára a magyar vállalat Transport Eklöf Kft. néven kb. 25 kamiont működtet.
Legjelentősebb partnerünk az autóipar, és elsősorban Németország területén fuvarozunk. A fuvarok nagy része Ludwigshafenből indul és ott ér véget, gépjárművezetőink az ottani vasútállomáson váltják a pótkocsikat.
A vasútállomás közelében rendelkezünk egy jól felszerelt telephellyel is, ahol a gépjárművezetőknek tágas, jó minőségű közösségi helyiségek állnak rendelkezésükre: közös társalgó, konyha, étkező, mosási lehetőség, zuhanyzók, egyéni, kulcsra zárható szekrények valamint wifi-hálózat.
A gépjárművek egy kisebb része esetében a kiinduló és az érkezési pont az észak-németországi Travemünde kikötője. 2016 során itt is létesítünk telephelyet.
A cégnél használt vontatók típusai: DAF XF 105 és Volvo FH12 Globetrotter XL, évjáratuk 2011-2014 közötti.
Az általunk lebonyolított fuvarok megoszlása jelenleg a következő: 85%-ban Németország, 15%-ban Franciaország, Spanyolország, Olaszország és Svájc.
Az egyes vontatók nem mindig ugyanazokat a fuvarokat végzik, hanem bármelyik járműre juthat bármilyen fuvar bármilyen viszonylatban.
A fuvarozott áruk kiinduló és célállomása Finnország, de a kamionok maguk csak néhány, igen kivételes esetben járnak Finnországban.
Az átlagos gyakorlat az, hogy a megrakott pótkocsi Finnországból hajón jut el a travemündei kikötőbe, ahonnan helyzettől függően vagy egy Eklöf-vontató viszi tovább, vagy vasúton jut el a ludwigshafeni állomásra, ahol a vontató felakasztja.
A felrakodás után a pótkocsit visszahúzzuk Ludwigshafenbe a vasútállomásra vagy a travemündei kikötőbe, ahonnan ismét hajóval szállítják át Finnországba.

A gépkocsivezetők továbbképzése lényeges eleme a működésünknek, és a teljes sofőrgárdát érinti. A képzés rögtön a munkaviszony első napján megkezdődik, mivel a Németországba történő indulás előtt minden új gépkocsivezetőnk részt vesz egy három napos alaptanfolyamon.
A Magyarországon megszervezett alaptanfolyam után a gépkocsivezetők kiutaznak Németországba, ahol az első hetet egy tapasztaltabb kolléga társaságában töltik, hogy megismerkedhessenek a cég belső szokásaival.
Évente 3-4 napnyi továbbképzést tartunk különböző témákban. A továbbképzés a gépkocsivezetők fizetett munkaidejében történik.
A jövedelmezés alapja a cégnél eltöltött munkaviszony függvényében lépcsősen emelkedő adóköteles bér, ehhez jön hozzá az adómentes napidíj, az útiköltség-térítés valamint a különböző adóköteles prémiumok, amelyeknek nagyságát a gépkocsivezetők maguk befolyásolják, mivel ez a munkavégzés minőségétől függ.
Minden járműben van céges telefon, de a mindennapos kommunikáció az irányítással az autókba beépített számítógépes rendszeren keresztül történik angol vagy német nyelven.
A munkaadó minden munkavállalónak minőségi munkaruházatot bocsát rendelkezésére.
A németországi munkaturnusok hossza hat hét, amelyet két hét szabadság követ. Ennél rövidebb turnusokra nincs lehetőség.
A munkaadó nem szervezi meg a gépkocsivezetők kijutását Németországba, de útiköltség-térítést fizet.

Aktuális állások

1 - 1 a 1-ból

Növelni szeretné elhelyezkedési esélyeit?

Tegye hozzáférhetővé önéletrajzát adatbázisunkban