Roncsolásmentes anyagvizsgáló (Ref.sz.: 19068)

HUMAN CENTRUM Kft.

A munkavégzés helye
Veresegyház, Pest megye

A Humán Centrum Kft. működése alatt több ezer embernek biztosított országszerte törvényes, bejelentett munkahelyet, fejlődési lehetőséget számos iparágban. Célunk a munkatársak hatékonyságának növelése, fejlesztése és óvása, mely kiemelkedően fontos a vállalatok sikere szempontjából.

Ezúttal veresegyházi partnercégünk megbízásából keresünk munkavállalókat az alábbi feltételekkel:

Feladat leírás
 
  • Érti és értelmezi a munkautasításokat, anyagjegyzékeket és elérési útvonalakat.
  • Értelmezi és betartja a gyártási műveleti utasítások, rajzok és tervek előírásait, valamint az azokban szereplő méreteket és tűréseket
  • Figyelemmel kíséri az etalonok és vizsgáló berendezések hitelesítését
  • Végrehajt felülvizsgálati tevékenységeket, illetve ezekben részt vesz, eredményeket feljegyez és az eredményekről jelentést készít
  • Előkészíti a felülvizsgálati dokumentációkat, kimutatja az elfogadhatóságot vagy a nem megfelelőséget, és a nem megfelelőség esetében, meghatározza a javító intézkedéseket, illetve a javító intézkedések végrehajtásának eredményeit
  • Az eljárásra, eljárás minősítésére, személyi minősítésekre, hitelesítésekre stb. vonatkozó dokumentációt elkészíti, és karbantartja
  • Ellenőrzi a hegesztési varratok minőségét és betartja a specifikációkat,
  • Igazolja a vizsgálati eredményeket és betartatja a specifikációkat
  • Fenntartja a felülvizsgálatok és a vizsgálati műszerek állagát, állapotát
  • Elvégzi a berendezés kezelői karbantartását és felülvizsgálatát

 

Elvárás
 
Szakmai tapasztalat:
  • Minimum 1-es fokozatú anyagvizsgálói képesítés (VT, PT, RT)
  • Előny 2-es fokozatú anyagvizsgálói képesítés (VT, PT, RT)
  • Alapfokú számítástechnikai ismeretek
Kompetenciák: Éleslátás és jó olvasási készség
 
Készségek:
  • Csapatjátékos beállítottság
  • Precizitás, önálló munkavégzési képesség
  • Biztonságos és minőségi munkavégzésre való elkötelezettség
Előny
  • Gyárban szerzett tapasztalat
Egyéb
Amit kínálunk
  • Versenyképes bérezés
  • Ingyenes céges busz (Budapest - Pest megye)
  • Munkába járás támogatása
  • Egyéb juttatások, műszakpótlékok
  • Hosszútávú munkalehetőség
Jelentkezés
Regisztráljon személyes adataival egy perc alatt, majd nyomja meg a jelentkezés gombot az álláshirdetés oldalán és már készen is van! Munkatársaink néhány napon belül keresni fogják a megadott elérhetőségeken. További információ a 0670/452-9055 telefonszámon vagy jelentkezes.m@humancentrum.hu e-mail címen.
Jelentkezés:

Ha Ön jelentkezni szeretne az itt felsorolt állások valamelyikére, akkor be kell lépnie a Human Centrum rendszerébe. Ezt a bal oldalon található regisztrált munkavállalóknak szóló belépő sorok kitöltésével teheti meg.

Ha Ön még nem regisztrált tagja rendszerünknek, akkor kérjük töltse ki egyszerű és rövid regisztrációs űrlapunkat. Regisztráció után azonnal beléphet és jelentkezését rögzíteni tudjuk.
ID: 2798171   Megjelentetés dátuma: 2016.11.04.  
Az állásajánlat egy külső forrásból származik vagy egy másik portálról vettük át.