Sajnáljuk, de a hirdető cég már megszüntette az állásajánlat megjelenítését a honlapunkon elegendő létszámú jelentkező vagy az állás betöltése miatt.

Megértését köszönjük.

Mutasd a hasonló álláshirdetéseket

Terméktanúsítás mérnök

Körzet: Csongrád
Feltöltve: 2013.05.16.
A dán tulajdonú, hűtéstechnikai berendezéseket gyártó Vestfrost Zrt. csongrádi telephelyére keresünk a fejlesztési részleghez
TERMÉKTANÚSÍTÁSI MÉRNÖK
munkakörbe egy szakembert.
A csapat jelenleg 8 főből áll, és az alábbi területeket fedi le:
- K+F
- Termékkarbantartás
- Minőségirányítás
- Termeléstámogatás
- Prototípusgyártás
- Laborvizsgálatok
- Tanúsítások
- Adatszolgáltatás
Annak érdekében, hogy a fent említett területeken hatékonyabban tudjuk az anyavállalat és az ügyfeleink elvárásait teljesíteni, az új kolléga az alábbi területekért lesz felelős:
- a termékek piacra kerüléséhez szükséges országspecifikus hatósági tanúsítványok beszerzéséért, meglétéért és a törvényi és céges előírások szerinti nyilvántartásáért
(pl. CE/CB, ETL, PSE, KTL, GOST-R, Immetro)
- együttműködik a hatóságokkal, munkatársakkal, ügyfelekkel, anyavállalattal
- aktívan részt vesz az auditok előkészítésében, és felelős azon területét érintő sikerességért
- felelős a termékspecifikus kézikönyvek, leírások és egyéb műszaki dokumentációk angol nyelvű elkészítéséért vagy elkészíttetéséért az előírt határidőkre
- havi rendszerességgel tájékoztatja az érintett területeket az általános elektromos technológiákról, szabványokról és irányelvekről
- az anyavállalattal való kapcsolattartásért és a sikeres együttműködésért
- támogatja a többi osztály munkáját
Elvárások:
- tárgyalási szintű angol nyelvtudás (dán és német tudás előny)
- ideális esetben villamosmérnöki és közgazdasági diplomával rendelkezik
- minőségbiztosítási végzettséggel, vagy esetleges auditori végzettséggel
Személyiségét tekintve olyan kollégát keresünk, aki
- képes rendszerben gondolkodni
- precíz, alapos, egyben innovatív
- jól illeszkedik különböző szervezeti kultúrákhoz
- mind önállóan, mind csapatban eredményesen teljesít
- szívesen kommunikál szóban és írásban, mind magyar és angol nyelven
- legalább 3-5 éves nemzetközi gyártó környezetben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik - mérnöki, minőségbiztosítási területen.
Munkavégzés helye:
elsődlegesen a Vestfrost Zrt. csongrádi telephelye, de az anyavállalattal való szoros együttműködés megköveteli a rövidebb-hosszabb ideig tartó külföldi tartózkodást.
Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, és örömmel lenne tagja egy nagy múltú, lendületesen fejlődő csapatnak, úgy várjuk jelentkezését - angol és magyar nyelvű önéletrajzával az alábbi címen:
job@vestfrostsolutions.hu
Határidő: 2013. június 15.

ID: 1484572   Megjelentetés dátuma: 2013.05.16.
Régió: Csongrád
Pozíció: Folyamatmérnök

Az állásajánlat egy külső forrásból származik vagy egy másik portálról vettük át.
Az én kommentárom

nincs megadva
Megjegyzést csatolni
×

Megjegyzés a hirdetéshez

Terméktanúsítás mérnök
Álláskereső - delmagyar.hu

 
×